Sokszor fordul elő, hogy az ügyfeleimnek alacsony az önbecsülésük, kevés az önbizalmuk az egyik oldalon, ám maximalisták a másik oldalon. Nem véletlen az egybeesés, hiszen ez egy ördögi kör, a két dolog erősíti egymást.

A gond a maximalizmussal az, hogy csak nagyon kevés sikerélményt tudunk megélni, és ez egyre jobban lenullázza az önbizalmunkat. A lécet mindig magasabbra és magasabbra rakjuk. Míg mások csodálják a teljesítményünket, mi nem tudunk örülni neki. Még mindig kevésnek érezzük, sőt, egyre kevesebbnek. Ráadásul egyre szűkül körülöttünk azoknak a köre, akikkel meg tudjuk osztani a problémánkat, mert nincs semmire és senkire időnk, és tartunk attól is, hogy negatív visszajelzéseket kapunk. Egy lefelé húzó spirálba kerülünk, amiből nehéz kikeveredni.

Hogyan tudjuk mégis megszakítani a kört? Az első lépés annak felismerése, hogy változtatni kell.

Például összehasonlítjuk a teljesítményünket másokéval. Ha évek óta mi kapjuk a munka hőse kitüntetést a cégnél, valószínűleg lassan bekerülhetnénk a Guinness Rekordok Könyvébe, és akkor ideje lazítani a gyeplőn.

Nézzük meg, mire van időnk amellett, amiben maximalizmusra törekszünk. Ha gyakorlatilag semmi másra, szintén itt az idő lazítani.

Elhanyagoljuk a baráti és szerelmi kapcsolatainkat? Ez is egy jel, hogy túl messzire mentünk. Az emberek csak ideig-óráig képesek tolerálni, hogy nem érünk rá, mert folyton dolgoznunk kell.

Aztán gondolkozzunk, mi lehet a maximalizmusunk oka! Félünk a kudarctól? Ha igen, miért? Mert kiderül, hogy nem vagyunk tökéletesek? Hogy megszégyenülünk? Igen, ez mind benne van a pakliban. Sőt, abban is biztosak lehetünk, hogy tökéletlenek vagyunk. De ha lejjebb tesszük a lécet, ha megelégszünk azzal a teljesítménnyel, amit biztonságosan és extrém megerőltetés nélkül képesek vagyunk hozni, annak több előnye lesz, mint hátránya. A bennünk lévő feszültség csökken, mert kevesebb lesz a kudarcélmény, lesz időnk kényeztetni magunkat és töltődni az emberi kapcsolataink révén és így tovább.

Ehhez az kell, hogy elfogadjuk, hogy a lényeg nem az elérendő tökéletesség, hanem az út, amelyen efelé törekszünk.

Mert végül fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi akarok inkább lenni? Boldog vagy tökéletes? A kettő együtt a jelek szerint nem megy…