Valójában mindig, minden pillanatban rajtunk áll, hogy mit csinálunk. Mi döntünk, hogy mekkora szabadságfokon szeretnénk élni, és erre a kérdésre nincs rossz válasz.

Tévedés azt gondolni, hogy amíg külön nem foglalkozunk netes karrierépítésünkkel, addig az nem is épül. Minden, ami elérhető rólunk, az a személyes brandünket befolyásolja.

A kreativitás valahol ott kezdődik, hogy elhisszük, hogy a dolgok megoldhatók, meghaladhatók. Akkor is, ha mindenki más őrültnek tart...

Akár az egyik, akár a másik fél nem érzi jól magát ebben az együttműködésben, az jó eséllyel nem lesz eredményes.

10 éves médiás pályafutásom alatt rengeteg ügyfél-meetingen ültem. Ezeken alapvetően két síkon zajlott az információcsere.
Az egyik a szakmai része volt, a másik a kémia, a chemistry.

Mint kiderült, flanőr vagyok. Kicsit rögtön büszke lettem rá, mert ez olyan jól hangzik - még mielőtt tudtam volna, hogy pontosan mit is takar ez.

Miért fontos, hogy legyenek céljaink? Mert különben mások céljait valósítjuk meg. Célok nélkül az emberből kivész a vitalitás, eltűnik a sikeresség és a hasznosság érzése, nem látjuk értelmét az aktivitásnak.

Számtalan cikk szól arról, hogy hogyan lehet kikapcsolódni kisgyerekekkel. Ez most az n+egyedik cikk, és nem biztos, hogy nagyon népszerű lesz, amit írok.

A legtöbben nem adják fel könnyen. Azért is újra és újra nekiindulnak a nyaralás alatt a következő kirándulásnak, hiába világos, hogy az idea, amit kergetnek, vagyis hogy csak nekik jutott eszükbe átrándulni ide vagy oda, nem igazán felel meg a valóságnak. Aktív pihenést akarnak, sok élménnyel.

A shadow-coaching szó szerint árnyék-coachingot jelent, és bizonyos értelemben az is. Ilyenkor a coach árnyékban - vagyis háttérben - marad, és csak megfigyelőként vesz részt azokban a helyzetekben, amikor az ügyfél a munkáját végzi. Célja, hogy olyan hasznos visszajelzéseket adjon a további fejlődés érdekében.

Az élet sorra kicselez minket, és ott ér bennünket váratlan esemény, változás, ahol a legkevésbé számítunk rá. Szokták mondani, hogy az élet a legkreatívabb forgatókönyvíró. Ezt én is így tapasztaltam - tudnék példát mondani, amikor közeli barátom hagyott cserben, akiért bármikor tűzbe tettem volna a kezem, de volt, hogy olyanok rántottak ki a bajból, akikről azt hittem, semmi jóra nem számíthatok tőlük. És ez nagyon megnyugtat.

Én valahogy sosem voltam az az ember, aki fogadalmakat tett volna az új évre, mert láttam, hogy mások mennyire képtelenek betartani a saját maguk által kitűzött elhatározásokat. Kivételt képez ez alól az a barátunk, aki minden évben január 1-től június 30-ig nem dohányzott, majd - elhatározásának megfelelően - július 1-től december 31-ig igen.

A pozitív gondolkodás puszta említésétől kiütést kapnak sokan, mert a hétköznapi logikának mond ellent. Hogyan legyünk akkor mégis pozitívak?

A hit – mint sok más fogalom – jó is és rossz is egyben. Fontos, hogy higgy magadban, higgy abban, amit csinálsz. De van egy csomó olyan hiedelmünk, ami nemhogy támogatna, sokkal inkább gátol minket.

Mostanában sokakkal dolgozunk a hivatás megtalálásán a coaching-üléseken. Illetve nem is a megtalálásán - bár kétségkívül van egy pillanat, amikor az ember úgy érzi, megtalálta -, hanem inkább a kikristályosításán. De ezt a pillanatot számtalan olyan pillanat előzi meg, amely ezt a felismerést készíti elő.

Van egy régi, viccesnek szánt jelenet, amikor egy öreg házaspár az 50. házassági évfordulóját ünnepli. A feleség bevallja, hogy az elmúlt 50 évben azért ette mindig a csirke mellét, mert meg akarta hagyni a férjének a combját, ami sokkal finomabb.

Az időmnek melyik az a 20%-a, amelyből a boldogságom 80%-a származik? Az emberi kapcsolataimnak mely 20%-a adja a valódi élményeim 80%-át? A ruhatáram melyik 20%-a az, amit az esetek 80%-ában használok? Az összes étel közül melyek tartoznak abba a 20%-ba, amelyeket 80%-ban fogyasztok?

Ez a látszólag egyszerű kérdés nem is olyan egyszerű. Hogy miért? Azért, mert az emberek sokszor olyan célokat lebegtetnek maguk előtt, amiknek kevés a realitásuk, nem megfoghatóak vagy egyszerűen csak nem saját célok. Mondok mindháromra példát...

Ez az egyik leggyakrabban előforduló kérdés, amit az első találkozáskor tisztázni szoktunk. Mert nagyon fontos, hogy a különböző problémákkal a megfelelő szakemberhez forduljunk. Egy coachnak mindig tudnia kell, hogy mikor kell az ügyfelének pszichológust vagy akár pszichiátert ajánlani; hol húzódik az a határ, ahonnan a coaching-módszerek már nem elégségesek...

Sokszor fordul elő, hogy az ügyfeleimnek alacsony az önbecsülésük, kevés az önbizalmuk az egyik oldalon, ám maximalisták a másik oldalon. Nem véletlen az egybeesés, hiszen ez egy ördögi kör, a két dolog erősíti egymást. A gond a maximalizmussal az, hogy csak nagyon kevés sikerélményt tudunk megélni, és ez egyre jobban lenullázza az önbizalmunkat...

Rengeteg tapasztalatunk van, amit az évek alatt összegyűjtöttünk. A problémák, megoldandó helyzetek ismétlik magukat. De a világ végtelen sokfélesége miatt úgy érezzük, új helyzetbe kerültünk. Ez ilyen értelemben igaz is, mert pont ugyanilyen helyzet még nem fordult elő velünk. Persze azért vannak nagy első tapasztalások – első szerelem, első csalódás és így tovább...

Feltehetek egy őszinte kérdést? - kérdezte az egyik kisfiam éveken keresztül, amikor arra volt kíváncsi, hogy megeheti-e a maradék csokit vagy megnézheti-e a filmet, és legfőképp arra, hogy szeretem-e őt. Minden alkalommal kijavítottam: Egy kérdés nem lehet őszinte, mondd inkább, hogy őszinte választ vársz! Aztán rájöttem, hogy teljesen igaza volt.

Először is arról, hogy mi a flow. Bár erről rengeteg mindent lehet hallani és olvasni, én azért megpróbálok egy saját verziójú definíciót összehozni.
Flowban akkor vagyok, amikor minden, a külvilágból érkező inger megszűnik, mert csak a figyelmem tárgya létezik, az arra koncentráló figyelem pedig alkotásban van.

A legtöbb coaching ülés végére általában sikerül teljesen feltöltenem a coachee-kat, vagyis az ügyfeleimet, akikkel dolgozom. Optimistán, vidáman távoznak, tele energiával. Pedig sokszor érkeznek hozzám fáradtan, elcsüggedve. Néha még az időjárás is rájátszik – ismeritek azt a könyörtelenül zuhogó esőt...