Van egy régi, viccesnek szánt jelenet, amikor egy öreg házaspár az 50. házassági évfordulóját ünnepli. A feleség bevallja, hogy az elmúlt 50 évben azért ette mindig a csirke mellét, mert meg akarta hagyni a férjének a combját, ami sokkal finomabb. Erre a férj elképedve válaszolja, hogy ő mindvégig azért ette a csirke combját, mert azt hitte, a felesége a mellehúsát szereti.
Bár a forgatókönyvnek megfelelően a jelenet végére nevetést vágtak be a szerkesztők, én rettentően tragikusnak találtam az egészet, több dolog miatt is.
Az egyik, hogy mit érezhettek a szereplők 50 év elvesztegetett csirkecombjai és csirkemellei fölött. Aztán azért, mert szomorú, ha egy ilyen szoros kapcsolatban 50 év alatt nem derül ki, hogy kinek milyen igényei vannak. És végül azért, mert mindketten azt hitték, a másik önzőbb, mint ő.
Sokan azért nem fejezik ki az igényeiket, mert azt hiszik, biztosan keresztezik valaki más érdekeit. De ez sokszor egyáltalán nem így van. Van olyan, hogy csúsztatni kell egy találkozót, mert látjuk, hogy nem fogunk időben odaérni, és amikor ezt jelezzük, a másik fellélegzik, mert a felszabaduló időben még pont be tud ugrani a boltba, ahová szeretett volna.
Az igények kinyilvánítása útjelző a többiek számára. Minél nyíltabban és világosabban tudjuk ezeket megfogalmazni, annál harmonikusabban tudjuk alakítani az életünket.
Ez persze nemcsak a magánéletben fontos, hanem munkahelyi környezetben is, de erről majd egy másik posztban!