Mostanában sokakkal dolgozunk a hivatás megtalálásán a coaching-üléseken. Illetve nem is a megtalálásán – bár kétségkívül van egy pillanat, amikor az ember úgy érzi, megtalálta -, hanem inkább a kikristályosításán. De ezt a pillanatot számtalan olyan pillanat előzi meg, amely ezt a felismerést készíti elő. Ezek pedig arról szólnak, hogy kimunkáljuk magunkban azt a személyiséget, akik majd leszünk, amikor a szenvedélyünknek, a hivatásunknak élünk. Rengeteg megfigyelés visz ide minket. Amikor észrevettük, hogy valami jobban inspirál, mint más tevékenységek. Ha nem munkának, hanem relaxációnak, feltöltődésnek éljük meg, amivel az időnket töltjük. Ha el tudunk szakadni a stressztől, a nyomasztó felelősségérzetektől és teljesen bele tudunk feledkezni valamibe. Ha látunk másokat kiteljesedni valamiben és motoszkálni kezd bennünk is ez a vágy. Miért ne lehetnék én is boldog abban, amit csinálok?
A történelem során sokan megvalósították magukat, de azért a többség számára nem volt túl sok lehetőség. Többnyire apáról-fiúra szálltak a mesterségek; orvos-, cipész-, földművelő-dinasztiák stb. sorából állt a társadalom, a legtöbb esetben fel sem merült a választás lehetősége. A nőkről nem is beszélve, akiknek a nagy része evidensen házimunkát végzett egész életében - sokszor egyéb nehéz fizikai munka mellett.
Ma viszont rengeteg a lehetőség – arra legalábbis mindenképp, hogy belelássunk más foglalkozást űzők életébe, és így tudatosabban válasszunk. A neten fellelhető rengeteg DIY (do-it-yourself, csináld magad) videó és elképesztő mennyiségű egyéb információ hatására sokan váltanak, mert rájönnek, hogy tehetségesek valami egészen másban, mint amiből eddig megéltek. Van lehetőség tanfolyamokat elvégezni, tréningekre menni; ezek mind tágítják a tudatunk horizontját.
Aki arra vár, hogy a mű teljesen elkészüljön a fejében, azt sajnos – vagy inkább szerencsére – ki kell ábrándítanom. A mű sosem lesz kész. Akkor sem, amikor már a kész kávézónk ajtajában állunk, vagy megnyitottuk az első irodánkat, ahol az ügyfeleinket fogadjuk. Mert ennek sosincs vége. De hogy mégis mikor lépjük meg a szakítást a korábbi életünkkel, a korábbi munkánkkal, arra csak egyéni válaszok léteznek, és persze szempontok, amiket mérlegelni kell.
Szempont például, hogy mennyire szenvedünk a jelenlegi munkánktól. Ha nagyon, akkor ez felgyorsítja a folyamatot, sokkal motiváltabbak leszünk a változtatásra. A másik szempont a pénz. Sajnos számolni kell azzal, hogy váltás esetén a bevételünk átmenetileg – vagy akár hosszú távon is – megcsappan. Döntenünk kell arról, hogy mennyire erős a hívás, a vonzás – megéri-e az életszínvonalunk lejjebb csúszását? A kutatások azt mutatják, hogy a pénz mennyiségének növekedésével nem nő arányosan a boldogságérzet. Ha viszont valaki flow-élményt él át napi szinten a munkája révén (ami azt jelenti, hogy annyira el tud merülni egy tevékenységben, hogy elcsitul a fejében zajló folyamatos véleményalkotás), sokkal boldogabb és elégedett lesz. Ugyanez a helyzet a személyes szabadsággal is. Egyre inkább felértékelődik a szabadidő, az otthon végzett munka, a saját időbeosztás, akár annak árán is, hogy kevesebbet fogunk keresni.
Ha megvan a válaszunk, kísérletezzünk! Gyűjtsünk információkat! Melyik irányhoz milyen végzettség, milyen tudás, mekkora tőke kell? Kóstoljunk bele, beszélgessünk olyanokkal, akik már megcsinálták, akik megküzdötték a maguk harcát a hivatásért. Nézzük meg, hogy telik egy napja egy festőművésznek, egy pincérnek, egy könyvelőnek. Melyik tetszik? Bele tudjuk képzelni magunkat? Ha megvan az a néhány munka, ami vonzó a számunkra, próbáljuk ki! Kérjünk tanácsot, tegyünk fel kérdéseket. Keressük meg a lehetőséget, amiben kipróbálhatjuk magunkat. Az a tapasztalatom, hogy ha jó felé kapisgálunk, a sors megerősít – olyan emberekkel hoz össze, akik továbblendítenek ezen az úton.
Ha szeretnél segítséget kérni a témában, keress meg!