Egy vízparti nyaralóhelyen voltunk idén, ahol egyetlen út vezetett körbe egy nagy tó körül. Az út kanyargós volt és szűk, egyik oldalon sziklafal fölfelé, a másik oldalt meredély és alatta a hatalmas tó. Előzni lehetetlen, egyedül a motorosok merték kockáztatni. Párszor útnak indultunk, hogy néhány közeli történelmi várost megnézzünk, de azzal nagyjából meg is teltünk – na nem is a városokkal, bár ott is rengeteg volt a turista, hanem a tyúklépésben közlekedéstől, az órákig tartó araszolástól a kocsisorban.

Mi elég hamar feladtuk ezt a fajta aktivitást, és elindultunk felfelé gyalog a hegyi utakon, és csodálatos erdőségekbe tévedtünk. Alattunk csobogó patak, rengeteg fügefa, fenyők, tölgyek, olajfák. És persze a látvány a tóval és körülötte a felhőkbe burkolózó hegyek. Vagy lesétáltunk a partra és lebegtünk a vizen, néztük az elúszó felhőket a hegycsúcsok előtt.

A legtöbben viszont nem adják fel ilyen könnyen. Azért is újra és újra nekiindulnak az útnak, hiába világos, hogy az idea, amit kergetnek, vagyis hogy csak nekik jutott eszükbe átrándulni ide vagy oda, nem igazán felel meg a valóságnak. Aktív pihenést akarnak, sok élménnyel, aztán meglepve tapasztalják, hogy estére hatszor olyan frusztráltak lesznek, mint ahogy reggel elindultak. Mert több óra eljutni egy híres városba, nagyjából kétszer annyi idő, mint amennyit a távolság indokolna. Ott pedig egymás sarkát tapossa a sok turista és mérgelődnek azon, hogy a többiek minek jöttek ide. Aztán jönnek az egyéb igények – enni, inni kéne valahol valamit, kéne egy taxi vagy kéne venni valami szuvenírt… Ha már ennyit utaztunk, legalább fényképezzük le, együk meg, vigyük haza. És azt gondolják, hogy ez az aktív pihenés. Csak nem gondolták, hogy ez ennyire fárasztó.

Ami pluszban nehézzé teszi a valódi kikapcsolódást, az az, hogy sok család csak ilyenkor van igazán összezárva – ilyenkor derül ki, hogy az egyik gyerek metált hallgat, a másik délig akar aludni, a férj nem hajandó semmit megkérdezni a helyiektől, a feleség meg képtelen navigálni, ezért folyton eltévednek. És persze még számtalan egyéb dolog is felszínre jön ilyenkor. Rejtett konfliktusok. Régi sérelmek. Zajérzékenység-különbség. Higiéniai igényben eltérések. Anyagi szempontok. Satöbbi.

Sok éves tapasztalatok alapján és a családi coachingok mentén felépült a mi aktív pihenésünk néhány alappillére, ezt szeretném most megosztani. Elöljáróban el kell mondanom, hogy a mi gyerekeink már nagyok, nyilván picikkel ez nagyon másképp néz ki – erről a tapasztalatomról majd egy másik posztban mesélek.

1. Nincs cselédszereplő – mindenki részt vesz a felmerülő feladatokban. Mindenki elmosogat maga után, menedzseli a strandcuccát, ügyel a tisztaságra, hurcolja a saját vizét, szendvicsét.

2. A programot egyeztetjük, megosztjuk az ötleteket és szavazunk. Van, hogy csak kompromisszumos megoldás alakul ki, de ebben is aktív a részvétel, és valamennyire mindenki érdeke érvényesül. Így tanuljuk a gyakorlatban a demokráciát.

3. Nem kell mindenhova mindenkinek együtt menni. Csapatban a vadlibák húznak, mi viszont remekül külön tudunk válni egy-egy időre. Nem akar valaki felmászni a vár tetejére? Semmi baj, elüldögél addig egy padon, és meditál azon, hogy milyen szép az élet. Egy valaki nem szeretne ma fürödni a tóban? Addig olvas, vagy főz a többieknek valami finomat. Vagy egyszerűen csak nem csinál semmit, ahhoz is joga van. Ebből következik a 4. pont:

4. A nyaralás alatt nem kell hasznosnak lenni. Tovább megyek, legyünk annyira haszontalanok, amennyire csak lehetünk.

5. Anyagi kérdésekben az utolsó szó azé, aki fizet.

6. Utazási kérdésekben a sofőré a döntés, hiszen ő vállal pluszmunkát a       vezetéssel.

7. Nem ragaszkodunk világhírű helyek feltétlen meglátogatásához, ha már arra járunk. Hiszünk abban, hogy a szépség nem csak a régi/híres/drága helyeken elérhető. Simán továbbállunk egy városból anélkül, hogy a helyi ezt-látni-kell-katedrálist-várat-múzeumot megnéztük volna belülről, ha kilométeres sorok ácsorognak előtte 40 fokban étlen-szomjan, sőt messzire elkerüljük ezeket a helyeket. Inkább belemegyünk a város szövetébe, keresünk egy csak helyiek által látogatott kávézót a turistaövezeten kívül, és figyeljük, hogy hogy élnek itt az emberek.

8. Amennyire lehet, mindenkinek lehetővé tesszük, hogy töltődjön. Az aktív pihenés pedig mindenki számára az, ami őt feltölti – ez akár lehet egy több órás kártyaparti, de akár olvasás teljes figyelemmel, egy nagy séta, úszás, beszélgetés a helyiekkel, és egyedüllét. Igen. Egyedüllét. De lehet persze egy biciklitúra vagy hegymászás is.

Semmiképp nem szeretném azt sugallni, hogy a mi nyaralásunk csupa móka-kacagás és harmónia lenne. Sőt, azt hiszem, valódi konfliktusok nélkül mit sem ér egy rendes nyaralás! Van helye a problémák kibeszélésének, a gőz kieresztésének, a szorongások, gondok megosztásának. De a lényeg az, hogy amint lehet, figyelmünket pozitív dolgok felé irányítsuk. Engedjük meg a dolgoknak, hogy olyanok legyenek, amilyenek, és gyönyörködjünk bennük. Engedjük meg, hogy másképp folyjanak a dolgok, mint otthon, és élvezzük ezt az újfajta szabadságot. Engedjük meg magunknak is, hogy másképp működhessünk, és ismerjük fel a valódi igényeinket. Legyünk nagyvonalúak és ne nézzük folyton az óránkat. Maradjunk a jelenben, amennyire csak tudunk.

Csodás nyárvégét mindenkinek és persze:

Free your mind – Bízz a változásban!